Irodalomterápiás csoportok

2023.11.03.

“A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz.”
(Carlos Ruiz Zafon: A szél árnyéka)

A biblioterápia – vagy más néven irodalomterápia – a művészetterápiás módszerek közé tartozik, ahol a csoportban szövegek felhasználásával történik a személyiségfejlesztés, továbbá a hétköznapi élet elakadásainak megoldásához ad eszközöket a résztvevők számára. A történetekkel való gyógyítás egyidős az emberiséggel. Keleten mesemondók mesélték az emberi sorsokat, ami hozzánk is eljutott a Seherezádé történetek, az Ezeregyéjszaka meséiből. Az ókori görögök is a lélek orvosságának tekintették az olvasást. A modern irodalomterápia gyökerei Amerikába nyúlnak vissza, ahol már az 1800-as évek elején terápiás módszerként tekintettek az olvasásra. Hazánkban 1852-ben a Magyar Hírlapban jelenik meg a betegek számára a Rókus Kórházban létrehozott könyvtárról szóló híradás.

Az irodalomterápiás csoport általában az irodalomterapeuta által választott szöveg mentén szerveződik, esetleg egy adott téma, vagy mű köré. A szöveg, mely lehet bármi, amit eszközként használunk, lehetőséget ad a csoporttagoknak, hogy az élményeikhez, érzéseikhez ezeken keresztül kapcsolódjanak. A közös gondolkodás és önreflexiók segítségével a résztvevő(k) a foglalkozások során lehetőséget kapnak arra, hogy külső szemszögből is láthassák a problémáikat, tisztábban láthassák önmagukat, következmények nélkül gondolhassanak át alternatív megoldásokat, döntéseikben tudatosabbá válhassanak és megtapasztalhassák, hogy számtalan, akár egymásnak ellentmondó vélemény is kialakulhat valamiről és ezek a vélemények sok esetben egyenrangúak is lehetnek.
Az irodalomterápiás munkában nagyon hangsúlyos az értő és elfogadó kísérőfolyamat kialakítása, azaz egy olyan légkör megteremtése, ahol biztonságos és otthonos körülmények között nyílik lehetősége a résztvevőknek a számukra aktuálisan legfontosabb és olykor legfájdalmasabb kérdések és problémák megbeszélésére is.
Ha úgy érzi, szüksége van egy olyan elfogadó és támogató közösségre, ahol többen figyelnek Önre, igyekeznek támogatni, együtt gondolkodni Önnel, miközben Ön is támogathat másokat, akkor az Ön számára az irodalomterápiás foglalkozásokat javasoljuk.
A irodalomterápia csoportos foglalkozásai rendszerint előre kiválasztott és kidolgozott téma köré szerveződnek. A téma a személyiségfejlesztéshez kapcsolódóan széles spektrumból kerülhet ki, mint például önismeret, önelfogadás, (pár)kapcsolati problémák, félelmeink gyökereinek felfejtése, kötődési problémák, kommunikációnk fejlesztése.

A csoportok szervezése folyamatban van. Kérjük, a megadott elérhetőségeinken érdeklődjön!

Úgy érzi segítségre van szüksége?

Kérjen személyre szabott ajánlatot, hogy minél előbb a segítségére lehessünk! Amennyiben tovább olvasna böngésszen a blogbejegyzéseink között! Várjuk megkeresését, ha úgy érzi gyors és hatékony segítségre van szüksége!

Iratkozzon fel!

Kapcsolódó írások